A zene gyerekkorom óta központi része az életemnek, mind zenehallgatás, mind zenélés terén. Időközben rájöttem, hogy nem csak a színpad, de a háttérmunkálatok, a szervezés és a zenészekkel való együttműködés része is különösen érdekes számomra. Így egyetem után eldöntöttem, ezzel akarok foglalkozni!
Mivel akkor még a zeneipar felépítését nem kifejezetten láttam át és kapcsolatokkal sem rendelkeztem, nekiálltam olyan kurzusokat keresni, melyek ebben nyújtanak segítséget.
Valami olyat kerestem, ami friss, innovatív, és gyakorlati szinten is legalább annyit nyújt, mint elméleti szinten. Ekkor szembetalálkoztam az interneten a Zeneipari Hivatal Zeneipari menedzsment kurzusának hirdetésével, és azonnal éreztem, hogy ez az, ami nekem kell.
Nem indultam neki a képzésnek túlságosan sok elvárással, egy átfogóbb képet és megalapozott tudást, kapcsolatokat és egy kis gyakorlatot szerettem volna szerezni, hogy elindulhassak ezen az úton.
Aminek a következő néhány hónapban részese lehettem, azt hiszem, bőven túlszárnyalta elképzeléseimet.
A csoportban szimpatikus és kedves emberekkel találkoztam, akik ugyanolyan intenzitással vannak oda a zenéért. Hamar megtaláltuk a közös hangot. Azóta egy rendkívül összetartó csapat vált belőlünk, együtt járunk koncertekre és ahol tudunk, ott segítünk egymásnak.
A kurzus vezetőjéről, Fruzsiról pedig már az első órán kiderült, mennyire ért ehhez és mennyire jó oktató. Mindig képben van, segítőkész, és ezen felül egy egész iskolát szinte egyedül visz, ami nem kis vállalkozás.
A tanterv logikusan van felépítve, mindenhez kaptunk olvasnivalót is (ami engem, bölcsész lévén, kifejezetten boldoggá tett 🙂 ) és az adott témákhoz olyan előadók jöttek oktatni, akik az adott területen dolgoznak nap, mint nap.
Bevallom őszintén, kicsit meglepő volt számomra, hogy ezek az emberek mennyire pozitívak, maximálisan nyitottak és részletekbe menően őszinték velünk. Mi több, a terepbejárások keretein belül a „munkaterületükre” is beengedtek és körbevezettek minket. Ezek talán az egyik leghasznosabb részei voltak a kurzusnak, hiszen a szakma emberei meséltek tapasztalataikról, mi pedig saját szemünkkel láthattuk, hol és hogyan zajlanak az események, szervezési folyamatok.
Igazából bármilyen óra is volt, mindig lelkesen mentem és még annál is lelkesebben jöttem el. Sőt, volt, hogy még óra után ott maradtunk beszélgetni, olvasgatni vagy épp dolgozni. Persze hazudnék, ha azt mondanám, soha nem fordult meg a fejemben, hogy a fix munkaidő és egyéb teendők után nincs energiám még iskolába is menni, de végül megerőltettem magam és aztán akkora élmény volt, hogy szidtam is magam, amiért egyáltalán ilyesmi megfordult a fejemben.
Egy másik rendkívül hasznos oldala az egész képzésnek a szakmai gyakorlat volt, melyek során lehetőségem nyílt a Trafó Kortárs Művészetek Házbanban koncertelőkészítésben segíteni és két olyan zenekarral elkezdeni dolgozni, akiknek munkáját szeretem és csodálom.
Csoporttársaim pedig elindítottak egy új, feltörekvő zenekarokat támogató koncertsorozatot, a ten years before-t, amit már a kezdetektől követek, majd nemrég én is csatlakoztam hozzájuk és segítem őket zenekarok keresésében, online kommunikációban és marketing-feladatokban. Úgy gondolom, a mai zenekedvelő közönség még ha nyitna is az újra, felfrissítené a lejátszási listáját, nincs elég olyan platform, amin keresztül ezt megkaphatná. Így mi is azon dolgozunk, hogy minél több emberhez eljuthassunk, hiszen annyi olyan zenekar van, akikben megvan a potenciál, egy kis segítséggel sokat tudnak nyújtani, csak meg kell adni nekik a lehetőséget.
A képzés részeként továbbá voltak szervezett kirándulásaink is, például Debrecenben és Pécsett. Ezek rendkívüli módon összekovácsolták a csapatunkat, másrészt pedig végigjárhattuk a koncertbefogadó helyeket, klubokat és találkoztunk a helyi zenei élet képviselőivel.
Számomra a legérdekesebb pillanatok egyike volt, amikor a Tankcsapda stábjából Fejes Tamással, Bakó Csabával és Sidlovics Gáborral ültünk le beszélgetni. A Tankcsapdát persze lehet szeretni vagy nem szeretni, de stílustól független kétségtelenül igazolja őket a sikerük, azaz az, hogy mennyit számít egy jól felépített zenekari stratégia. Nagyon tanulságos volt hallani, mennyire tudatosan építkeztek és még mindig folyamatosan dolgoznak azért, hogy megtartsák azt a sikert, amit az évek során elértek. A rock örök és elpusztíthatatlan, azonban a jó zenekarok egyre csak jönnek, így a sikerért nap, mint nap meg kell dolgozni és figyelni kell a viszonyok, igények alakulását.
Ezeket a dolgokat fejben tartani persze egy dolog. Az talán még nagyobb, hogy ezt bizony gyakorlatban is alkalmazni kell. Ebben Fruzsi nagyon sokat segített nekünk zenekari bemutatkozóanyagok írására, stratégiatervek készítésére szánt gyakorlati óráinkon, amik azóta hatalmas segítséget nyújtanak a zenekaraimmal való munka során.
Összességében véve azt mondhatom, mindent megkaptam a kurzustól és még sokkal többet. Rengeteg tudás, terepbejárások, plusz órák, programok, ismeretségek, egy fantasztikus közösség és új lehetőségek. Persze van még mit tanulnom, tapasztalnom bőven, és ez mind nem mentesít a sok munka alól, aminek elébe nézünk, ha ebben az iparban érvényesülni akarunk.
Ami biztos, hogy a Zeneipari menedzsment kurzus minden alapot megadott ahhoz, hogy önbizalommal és lelkiismeretesen haladhassak tovább ezen az úton.
tweet
like
+1
