“Egy pár hónap elteltével azt vettem észre magamon, hogy sokkal tudatosabb vagyok. Máshogy álltam hozzá a saját produkcióim szervezéséhez, máshogy néztem koncertet, elkezdtek élesedni a kontrasztok, felszínre törtek azok a részletkérdések, amik egyértelművé tették, hogy miért azok a produkciók vannak a nagyszínpadon sok ezer, sok tízezer ember előtt akiket nem véletlenül, mindenki ismer. Ez a felismerés annak volt köszönhető, hogy a Zeneipari Hivatalban, a „suliban” részterületről-részterületre, munkakörről-munkakőrre, feladatról-feladatra haladtunk előre szisztematikusan, hogy mitől is lesz működőképes egy zenekar.” Váradi Márton zenész. 2016 tavaszán iratkozott be a Zeneipari menezsment képzésre, ma már az iskola egyik központi diákfigurája. Mit tanult meg az egy év alatt és miért szeretett ide járni? Elmesélte.
Hosszú évek óta zenélek. Mindig érdekelt, hogy egy produkció mitől lehet működőképesebb, mint a többi. Miért lesz valaki legendás vagy miért nem tud kitörni az underground izzadságszagú klubjaiból? (Gyorsan szeretném megjegyezni, hogy annak is megvan a maga romantikája és szerintem itthon egy kihagyhatatlan lépcsőfok egy zenekar fejlődéstörténetében.)
Már fiatalon megfordultam egy pár bandában, ahol mindig borzasztóan zavartak azok a szervezésbeli gyerekbetegségek, amik egy kis koncentrációval vagy tudatossággal elkerülhetőek lettek volna. Ezeket mindenki ismeri, aki már egyszer próbált egy sete-suta produkciót összetákolni, majd színpadra vinni.
A másik fontos probléma, ami roppantul zavart, hogy az önmendzselést a zenészek, főleg a fiatal, rutintalan zenészek mennyire lenézik. „Úgy is a gitársound számít!” Hát, nem! Persze, ha egy bandának menedzsere van, akkor „menő”. Mit is csinál egy menedzser? Erre a reflexszerű válasz itthon: bulikat szervez. A válasz ismételten: hát nem egészen!
Végeredményben ez vezetett odáig, hogy önállóan elkezdtem töprengeni, olvasni és keresgélni, hogyan is lesz valakiből menedzser? Mitől lesz valaki jó menedzser? Hogy válik hasznára egy menedzser egy zenekarnak? A mai világunkban kell-e egyáltalán menedzser?
Elég skizofrén életet élek, mivel egyetemi éveimet a kémia és molekuláris biológia kötötte le túlnyomó részt, amíg be nem szippantott a rock’n’roll. Talán állíthatom, hogy ennek a sok éves egzakt, tényekre alapuló tudásanyagnak és intézményesült oktatásnak köszönhetően racionális és logikus ember vagyok. Ebből kifolyólag úgy gondolom, hogy egy zenekar sikeressége, soha nem a véletlenen múlik. Ebben van döntő fontosságú szerepe egy megfontolt és jól képzett menedzsernek.
Mindezeket megfontolva döntöttem úgy, hogy szeretném kipróbálni magam a zeneiparban. Elkezdtem keresgélni és rátaláltam a Zeneipari Hivatal honlapjára. Egy hét múlva a nyílt napon voltam, ami végérvényesen meggyőzött arról, hogy a több száz fős elméleti, igen magas színvonalú, mégis arctalan egyetemi előadások mellett, 15-20 fős csoportokban is lehet, interaktívan ugyan úgy tanulni és fejlődni. Sőt, adott esetben sokkal hasznosabb.
A „ZH-s” közösség egyszerűen fantasztikus. Abszolút heterogén társaság. Máshonnan jöttünk, más érdekel minket, teljesen eltérő részei foglalkoztatnak minket a zeneiparnak, de mégis egy roppant összetartó és szórakoztató társaság.
Egy pár hónap elteltével azt vettem észre magamon, hogy sokkal tudatosabb vagyok. Máshogy álltam hozzá a saját produkcióim szervezéséhez, máshogy néztem koncertet, elkezdtek élesedni a kontrasztok, felszínre törtek azok a részletkérdések, amik egyértelművé tették, hogy miért azok a produkciók vannak a nagyszínpadon sok ezer, sok tízezer ember előtt akiket nem véletlenül, mindenki ismer.
Ez a felismerés annak volt köszönhető, hogy a Zeneipari Hivatalban, a „suliban” részterületről-részterületre, munkakörről-munkakőrre, feladatról-feladatra haladtunk előre szisztematikusan, hogy mitől is lesz működőképes egy zenekar. A stábtól, a színpadtól, a próbától, az anyagi szervezettségtől, az utazástól, a megjelenésig, a kommunikációig: egyszóval majdnem minden területre rá tudtunk világítani.
Fontos része a képzésnek és így az én tudásomnak is az a számottevő nemzetközi, aktuális szakirodalom, amit magunkévá tudunk tenni a képzés során. Az a rengeteg cikk, olvasmány, publikáció, story és könyv mind alátámasztja és megalapozza a leendő tudásunkat.
Persze mindenki tudja jól, hogy ezt a csillámporosnak tűnő éjszakai világot nem lehet kizárólag könyvekből megtanulni.
Ekkor ismét rádöbbentem, hogy milyen jó választás volt számomra a Zeneipari Hivatal, hiszen folyamatosan alkalmam nyílt megfigyelni vagy kipróbálni a frissen szerzett tudást éles helyzetekben.
Hétről hétre jártuk és járjuk az ország legfontosabb kulturális gócpontjait. Morcz Fruzsi, a suli megálmodója mindenhova elvisz minket magával, ahova csak tud. Ha tényleg ebben a közegben érzed jól magad és a zeneiparban szeretnél dolgozni, Fruzsitól minden lehetőséget és bizalmat meg fogsz tudni kapni ahhoz, hogy azonnal fejest ugorhass a mélyvízbe. Csak utána tud tartani a tempót! Legyen szó a legnagyobb kiadóról, fesztiválról, a legkisebb klubról, rádióról. Minden pici szeletébe betekinthetünk a hazai zeneiparnak, ráadásul a hús-vér szereplőkkel, adott esetben valós időben. (Erre a legjobb példa, amikor a Klubrádió élő adásában voltuk, ahol végignézhettük, ahogy Vitáris Ivánnal beszélget a műsorvezető a legfrissebb albumukról és a MüPa-s koncertjükről.)
A képzésnek kiemelt része, hogy a hazai és nemzetközi szervezésű zenei konferenciákon (Music Hungary, Waves Vienna) jelen tudunk lenni. Meg tudtuk tanulni, hogy milyen fontos és jelentőségteljes a már hazánkban is egyre ismertebb fogalom: a Showcase Fesztivál. Az agilisabb diákok – erre is van jó pár példa – el is tudnak utazni, részeseivé, sőt szervezőivé is tudnak válni adott showcase fesztiváloknak (Eurosonic Noorderslag, MENT Ljubljana, BUSH Budapest).
Túlzás nélkül állíthatom, ami miatt életem egyik legjobb döntése volt, hogy beiratkoztam a Zeneipari Hivatalba az az, hogy most aktív résztvevője tudok lenni a hazai könnyűzenei életnek.
Megjártam a Művészetek Völgye nagyszínpadát, ahol roppant sokat láttam és tanultam, hogy egy fesztiválszínpad, hogy is működik. Milyen precíz és gyors munka folyik a színfalak mögött, mielőtt az ember kissé borgőzösen kiabálná az éppen aktuális hazai nagyzenekar egyik ismert refrénjét.
Volt szerencsém dolgozni a Veszprémi Utcazene Fesztivál szervező csapatában, ahol közelről megtapasztaltam, hogy milyen külföldi zenekarokkal együtt dolgozni egy nagyon emberközeli rendezvényen. Milyen problémák merülhetnek fel és merülnek is fel rendszeresen, amire van 10 perced megoldást találni. Izgalmas kihívás!
Végül a legfontosabb számomra, hogy a sulinak köszönhetően, most Jeges Zsoltnál dolgozhatok a Mamazone kiadónál. Ez is egy érdekes story, hiszen a 2016-os Fonogram díjátadón volt szerencsém személyesen odamenni Zsolthoz és beszélgetni vele, elég kötetlenül. Többek között ennek köszönhetem, hogy jelenleg én vagyok a Babel zenekar menedzsere, akikről biztosan állíthatom, hogy sokat fognak hallani az emberek az elkövetkezendő években!
A Barbara Stahl projekt hazai bookingjában veszek még részt – nagyon izgalmas feladat – és minden egyéb olyan munkakörben, amikor a kiadó külföldi előadókat hoz Magyarországra vagy visz ki itthonról produkciókat.
Tehát a „suli” után is van élet. Itt nem csak egy papírt és egy-két jótanácsot kapunk.
Aki kitartó és elhivatott, be tud kerülni a hazai vérkeringésbe és bármeddig eljuthat. Én csak javasolni tudom!
tweet
like
+1