A Tankcsapda öt fős, de szorosan együttdolgozó gépezetének igen fontos csavarja Bakó Csaba. Bár debreceni ő maga is, ahogy a zenekar, a szorosabban vett munkakapcsolatuk mégis egy Rockinform-interjúnak köszönhetően indult. Figyeli-e a Tankcsapda stábja a Facebook-kommenteket? Hogyan változott az internetnek köszönhetően a sajtó szerepe? Bakó Csabával Harangi Ditta beszélgetett Debrecenben.
– Hogy kerültél a zeneiparba, hogyan indult a szakmai pályafutásod?
Még középiskolás koromban kezdtem el zenével, zenei háttérmunkákkal foglalkozni. A zenei újságírás irányából érkeztem: cikkeket írtam, szerkesztettem, csináltam egy saját fanzine-t (rajongói újság), majd megalapítottuk két hasonlóan lelkes metal újság készítő „kolléganőmmel” a Shock! magazint (ma is működik a www.shockmagazin.hu címen) közben a közösségi alapon működő debreceni Szóla Rádiónál dolgoztam, jelenleg az FM90 Campus Rádió (régebben Friss Rádió) dolgozom zenei szerkesztőként. A cél mindkét esetben az volt, hogy a kereskedelmi rádiók kínálatával szemben más típusú zenét és műsorstruktúrát kínáljunk a hallgatóknak. A rádiós vonal a mai napig meghatározó az életemben, a kezdetektől hozom magammal.
Eközben egészen 2012-ig dolgoztam a debreceni Mezon Ifjúsági Irodánal is. Sok ismeretségi és szakmai szál is innen indult: a Mezon szervezte az első két Vekeri-tó Fesztivál, a Campus Fesztivál elődjét, Őri Ferivel előtte ismerkedtünk meg, aki jelenleg is az egyik legismertebb koncertszervező, és a Tankcsapda turnémenedzsere.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a Tankcsapdával?
A rádiózás és a zenei újságírás összehozott a zenészekkel. Számos interjút készítettem velük, a rádióban is többször volt vendég a Tankcsapda. Sokáig semleges volt a kapcsolatunk, majd egyszer egy év végi interjút készítettem a Rockinform magazinnak, és akkor megkérdeztem Lukács Lacit, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy könyvet a 15 éves jubileumra. Először úgy tűnt, nem érzi ezt annyira időszerűnek, majd eltelt 2-3 hónap, és felhívott, hogy beszéljük át az elképzelést. A zenekarnak már voltak tervei a jubileumi koncertre, DVD-re, és ebben a koncepcióban kapott helyet a könyv is. Számomra pedig szakmailag is egy jó fejlődési lehetőségnek ígérkezett. Másfél év alatt rengeteget beszélgettünk, elkezdtem turnézni is a zenekarral, de még ekkor sem gondoltam, hogy ez egy hosszabb távú kapcsolat lesz.
Szépen gyűltek az interjúk a zenekartagokkal, és a tizennyolcadik 90 perces kazettánál tudatosult bennem igazán, hogy ezt a rengeteg anyagot óriási munka lesz feldolgozni. Nagyon sürgetett az idő, az akkori kiadó, a Sony ebben az időszakban egyesült a BMG-vel, és a vezetők szabtak egy határidőt a könyvnek. 2004-ben a karácsonyi időszakban került piacra, a könyveladási listán az első tíz közé jutott a Tankönyv, a nyomda azonban már nem tudta vállalni az utánnyomást. Januárban újabb 3000 példány kijött, amit már megtoldottunk egy jubileumi Főnix Csarnok képes koncertmelléklettel. Ez szintén nagyon hamar elfogyott, aztán a harmadik kiadással együtt összesen körülbelül 10 000 példány ment el belőle, sok éve nincs már a piacon.
A könyv előkészületei közben annyira jó munkakapcsolatba kerültem a zenekarral, hogy egy idő után már pedzegette Tamás (Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa – a szerk.), hogy dolgozzam velük, szükségük lenne még valakire Feri (Őri Ferenc, a Tankcsapda turnémenedzsere – a szerk.) mellett, aki a sajtóval kapcsolatos teendőket látná el. Az volt a dolgom, hogy kitaláljam, hogyan, milyen csatornákon lehet kommunikálni a Tankcsapdát az emberek felé, elindult náluk egy tudatos tervezés ebben a témában is, ami eddig itthon kevés zenekarra volt jellemző.
Az elsődleges szempont az volt, a Tankcsapda maradjon meg hiteles rockzenekarnak, és ezt a képet inkább erősítse a sajtó, ne pedig rombolja. Akkor a legfontosabb feladatom a szűrés és szervezés volt. Majd közösen, együtt döntöttünk minden megjelenésben és lépésben, hogy mit vállaljanak el, hol, és mit nyilatkozzanak. Közben ott voltam minden koncerten, idővel ezzel arányosan bővültek a feladataim. A munkám része volt többek között, hogy ilyenkor a helyi médiával összehozzam a zenekart, de emellett fotóztam, jegyet árultam, amit rám osztottak abban részt vettem, és részt veszek a mai napig is. Egyfajta asszisztens lettem, de ennek még ma is a fő eleme a sajtó, a kommunikáció. A Tankcsapda nyitott volt mindig is az új dolgok iránt, főleg ami a zenekar fejlődését segíti. Így időközben az internet adta lehetőségeket is elkezdtük komolyabban használni. Az egyértelmű volt, hogy újítani kell ezen a területen is. Nagyon érdekes, hogy a média mennyit változott, olyan irányok és átalakulások történtek, hogy sokszor újra kellett építeni kapcsolatokat, vagy csatornákat, amikről azt gondoltam, hogy ez a zenekar pályája során mindig alkalmazható lesz.
– Mondanál erre konkrét példát?
Például a zenei tévécsatornák sorsa. A VIVA TV-hez évekig jó kapcsolat fűzött, a szerkesztők is szerették a Tankcsapdát – egyrészt, mert megvan a zenekarnak az az adottsága, hogy mindig jól kommunikáltak a tagok külön-külön is, együtt meg különösen. Ha bevállalta bárki a Tankcsapda-interjút, rögtön kiderült mennyire jól működött, és jól sikerült anyag lett, legyen az tévében, rádióban, újságban. Ez számomra is egy rendkívül kényelmes helyzetet jelentett mindig is, nem kellett elmondani soha azt, hogy miről és hogyan kellene nyilatkozni. Például Lukács Laci nagyon ügyesen összefűzte a kérdésekre adott válaszokban a két hét múlva esedékes Petőfi Csarnok-koncertet, úgy, hogy senki nem érezte reklámnak. Nem beszélt össze-vissza, ő ennek mai napig mestere, ha rövid az idő, három perc elég neki, hogy elmondja a lényeget.
A 2007 utáni VIVA Tv-ben elindult egy új irány, egyre kevesebb normális zenekar fért bele a műsorstruktúrába. Szép lassan megszűntek az interaktív, viszonylag hasznos beszélgetős műsorok, amelyek adott esetben hosszú távon a zenészeknek, zenekaroknak is segítettek. Majd a szerkesztők eltűntek, sokan átmentek a média különböző területeire, például ügynökségekhez. Ezzel egy időben zajlott az MTV (Music Television) magyarországi befuttatása is, és akkor közölték velünk, hogy a Tankcsapda mostantól MTV-zenekar, még MTV Icon is, ami akár egy rang is lehetett volna, de időközben annyira lecsökkent a klipek játszása, – még rendes klippremiert sem lehetett csinálni -, hogy súlytalanná vált a zeneiparban a csatorna szerepe. Esetleg hajnalban, de minek és kinek. Régebben egy ilyen csatorna rangot adott egy ilyen eseménynek, aztán egyik percről a másikra kihúzták a zenészek alól ezt a platformot, semmi értelme nem volt itt megjelenni, már ha rockzenekarnak egyáltalán lehetett.
Erre mondhatjuk, hogy ma ezt a YouTube helyettesíti, és átvette a szerepét, de véleményem szerint, egy országosan elérhető, jó zenei csatornának, ami nem csak az aktuális trendeket futtatja, igenis lenne értelme.
Még mindig bizakodom az MTVA kezdeményezésében, hogy azzal, hogy létrehozta a Petőfi TV-t, végre képernyőre kerülhetnek azok is, akik eddig kiszorultak a kereskedelmi médiából, és itt nem csak a zenére gondolok, hanem a kultúra számos területére is. És abban is bízom, hogy a Petőfi Rádió végre nyitottabban kezeli majd az egyes zenei műfajokat, és az eddig elhanyagolt zenéket is bátrabban bevállalja. Ha már teljes körű a tájékoztatás, akkor legyen zenében is az. Ez is a közszolgálathoz tartozik. A közönség pedig eldönti szépen, hogy mi az, ami neki tetszik mi az, ami neki jó.
– A közösségi médiának mi a szerepe a Tankcsapda kommunikációs stratégiájában?
A zenekarban megvolt a szándék, hogy normális keretek között intenzívebben kommunikáljon, és a közösségi médiával megnyílt erre a lehetőség. El tudtunk érni így egy más közeget, rengeteg rajongót, és olyan embereket is, akik nem is foglalkoztak eddig a Tankcsapdával. Egy ennyi éves múlttal rendelkező zenekarnál ez egy nagyon fontos felismerés volt. A Facebook és más közösségi oldalak egy jó kiugrási lehetőséget tudnak adni, ha jól kezelik. Mi mindig végiggondoljuk, hogy mit posztolunk és mikor, ezt többnyire közösen beszéljük meg, akár napi szinten is. Ha technikai kérdés merül fel, szakértői segítséget kapunk, tanácsot kérünk, mit és hogyan érdemes csinálni a legnagyobb elérés vagy hatékonyság érdekében.
A napi és legfontosabb aktuális történéseket a Facebookon és a weblapunkon keresztül juttatjuk el a rajongókhoz, az érdeklődőkhöz. A kulcs a hitelesség: ne erőltetett reklámként értelmezze a rajongó azt, amit kap, sokkal lényegesebb, hogy megkedvelje, megismerje a zenekart, érdekes legyen számára az információ, a tartalom, legyen mérsékelten személyes. Ez ugyanaz a folyamat, amit anno a sajtómegjelenések, tévéműsorok esetében is végiggondolt a zenekar.
Ezért nem mindent teszünk ki, nem posztolunk percenként egy-egy selfie-t a tagokról, hogy éppen hol és mit csinálnak, mit esznek, milyen ruhát vesznek fel aznap. A Facebookon, Instagramon, stb. ugyanúgy meghúzzuk ezeket a határokat. De az a cél, hogy aki Tankcsapda-rajongó, érdeklődik a zenekar iránt, az mindent naprakészen megkapjon. Hangsúlyozom a zenekarról. Nem a Facebook, vagy más közösségi oldalak az egyedüli kommunikációs csatornáink, de azt el kell ismerni, hogy jelenleg ezek a legintenzívebbek az információáramlásban. Mellette megmaradtak az elmúlt években bevált módszereink is, például a plakátozás vagy a szórólapozás is fontos a mai napig régiótól, eseménytől függően, valamint a helyi média: rádió, nyomtatott sajtó, városi televízió. Együtt kell kezelni mindent, így mindenkit el tudunk érni, akár a legkisebb településen is meg tudjuk találni a rajongóinkat.
– Figyelitek a hozzászólásokat a Tankcsapda Facebook-oldalán?
Figyeljük, és az üzenetekre is reagálunk. Ha valaki kérdést tesz fel azzal kapcsolatban, hogy adott helyen/városban mikor játszunk, hánykor kezdődik a koncert, ezekre mindig válaszolunk. A kommentek visszajelzést adnak arról, hogy hogyan gondolkodnak az emberek a Tankcsapdáról, legyen az pozitív vagy negatív vélemény. Ritkán törlünk hozzászólást, de ha nagyon beletapos például egyik hozzászóló a másikba, túlságosan személyeskedik, anyázza a másikat, nem a poszthoz illő hozzászólást ír, akkor már előfordult, hogy mi is közbeléptünk. Hangsúlyozom, nincs cenzúra, lehet írni bármit csak emberi módon. A koncertek után érkezett hozzászólásokból pedig sokat lehet tanulni, lehet látni, hogy mi tetszett, és mi az, ami esetleg nem tetszett a rajongóknak.
Vagy más példa: rossz volt a ruhatár, rossz volt a sör – erre legközelebb oda tudunk figyelni, még ha nem is mi szervezzük, de tudunk szólni az illetékeseknek, hogy legutóbb mi volt a tapasztalat az adott koncerten. Nagy előny, hogy mindenféle reakció gyorsan visszajön, ez a zenekarnak fontos. Főleg úgy, hogy a koncertek után mindig nehezebb ezt a kapcsolatot megteremteni a közönséggel. A zenészeknek először regenerálódásra van szüksége, ez akár egy-két óra is lehet, azonban ezt sokan félreértik és nagyképűnek tartják a zenekart, amiért nem jönnek ki azonnal a nézőtérre. Pedig egyszerű a magyarázat: intenzív két órás koncert után tényleg kell a pihenés, főleg ha a klubban még levegőt sem lehet kapni a 60 fokos színpadon.
Egyébként van a zenekarnak egy nyilvános rajongói e-mail címe, oda is lehet írni. A legváltozatosabb kérések, levelek futnak be, ezeket én átolvasom, és eljuttatom a megfelelő címzettnek. Például a mai napig küldünk dedikált posztereket, annak, aki kér.
– Milyen szempontok alapján szűröd a médiától érkező megkereséseket?
Mindig azt tartjuk szem előtt, mi az, ami segíti a zenekar pályafutását. Jelen állás szerint a megkeresések húsz-harminc százalékát vállaljuk el. Sok hízelgő és kecsegtető ajánlat érkezik, de a Tankcsapda nem lépi át azokat a határokat, amiket az elmúlt évek során meghúztunk.
A bulvársajtó esetében átbeszéljük, hogy meddig mehetünk el, milyen nyilatkozatot lehet tenni, vagy sajtóhírt kiadni. Érkeznek „ígéretek” is az újságíróktól (soha többé nem írnak a zenekarról, vagy innentől nagyon sokat írnak a zenekarról) – ezeknek véleményem szerint nem szabad engedni.
– Milyen változó tendenciákat tapasztaltál az évek során a médiában?
Nagyon kevés a hosszabb, alaposabb, mélyebb kérdésekkel készülő interjú ma már. Ez lehet azért is alakult így, mert megváltoztak az olvasói szokások. Az embereknek kevés az idejük, a gyors híreket futják át, ami pedig hosszabb két bekezdésnél, már nem olvassák, nem hallgatják végig. Az országos lapok és a weboldalak is nagyon más irányt vettek az évek során. Például ma már egy koncert a Syma Csarnokban, vagy az, hogy lemezed jelent meg nem számít hírnek; sőt elvárják, hogy fizess, ha megjelenést akarsz. Vannak azért nagyon jó tematikus zenei portálok, akik felkészültek, tudatosak, jól csinálják. A regionális médiumoknál pedig többnyire megmaradt azért az érdeklődés, örülnek ha a városban történik valami, hírnek számít, hogy oda jön a Tankcsapda vagy más zenekar. A helyi újságíró szeret interjút készíteni, érdeklődik a zenekar iránt. Kivétel, ha a marketinges irányítja az újságot, rádiót, ott először megkeres azzal az ajánlattal, hogy bizonyos összeg vagy hirdetésvásárlás fejében írnának, beszélnének a zenekarról. Mi igyekszünk megtalálni mindenhol az optimális csatornákat, és ha ez nem működik, akkor a saját csatornáinkon mindent megteszünk annak érdekében, hogy eljuttassuk azt, amit szeretnénk.
– A Tankcsapda tudatos márkaépítésében a te munkád milyen szerepet játszik?
A tudatos márkaépítési folyamat akkor kezdődött, amikor Tamás (Fejes Tamás dobos) belépett. Ő az agya ennek a területnek, de az ötleteket mindig együtt gondolja tovább a többiekkel, Ferivel és velem. A szerepem is a szerint alakul, hogy most éppen mi a stratégiánk, mire fókuszálunk – koncert, lemezmegjelenés, videoklip, szponzor: bármi, amiről mi beszélni szeretnénk. Továbbviszem az ötleteket, a gyakorlati kivitelezésben nagy szerep hárul rám.
– És mindeközben a Campus Fesztivál sajtósaként is dolgozol.
A fesztiválszervezésbe körülbelü 14 éve kerültem, valamennyi lépcsőfokát megjártam, míg a mostani munkaköröm kialakult. A Campus eddig szerintem a legdinamikusabban fejlődő rendezvény az országban. Erős a szervezőgárda, kreatív és kitartó. Tavaly pedig végre sikerült állandó fesztiválhelyszínre költözni a Nagyerdei Stadion mellé, ami páratlan az országban az adottságait tekintve. Ami a munkámat illeti nehéz feladat a fesztiválpiac telítettsége miatt: meg kell különböztetni a Campus Fesztivált a többitől, meg kell találni a leghatékonyabb formát ahhoz, hogy eljuttassuk a fesztivál programcsomagját a közönség felé. Izgalmas kihívás, ráadásul a Campus Fesztivál annyira összetett és sokszínű, hogy széles spektrumon lehet vele mozogni a médiában. Elég intenzív és folyamatos munka ez is. Szerencsére az FM90 Campus Rádióban vagy a Tankcsapdánál végzett munkám segíti a fesztivál-kommunikációt is, az egyik ágon megszerzett kapcsolat a másiknak is jót tesz. Mondjuk volt már példa az ellenkezőjére is: a Tankcsapdából eredő konfliktusom a sajtó egyes képviselőivel nem segítette az adott sajtóorgánumnál a fesztivált. De erre is van megoldás..
– Szerinted egy zenekar karrierjében hol van az a pont, amikortól szüksége van sajtósra?
Manapság már a legelejétől vagy az első értékelhető produktumtól, hogy célirányosan tudjanak építkezni és haladni. Sok felesleges kört meg tud így spórolni egy zenekar, ráadásul rengeteg olyan dolog van, amit önerőből nem tudna elérni. Valahogy meg kell közelíteni az újságírót, akik személye ráadásul időről időre cserélődik, forog a szakmában, változik a pozíciója. Szerencsés, ha van személyes kapcsolat, nem elég csak e-maileket küldözgetni. A sajtós segít kezelni, kiválasztani a megfelelő kommunikációs csatornákat, stratégiát épít. Jó modell, és csak javasolni tudom azt, ha a zenekar a végső döntéshozó mindenben, de vannak segítők, tanácsadók, mint például a Tankcsapdánál Őri Feri és én. Sok zenekar ott követ el hibát, hogy felteszi a kezét, amikor megvan a menedzsere – ez egyik oldalról nézve sem szerencsés.
tweet
like
+1