“Nem elég, ha befizetsz jövőre a Eurosonicra és ott a helyszínen kezdesz üldözéses akciókba, mikor meglátod a külföldi klubok vagy rádiók munkatársait; nem elég, ha tudod, hol lesz az elkövetkező két hónapban koncertetek: fel kell készülnöd, tervezned kell és nagyban kell nézned a mátrixot.”
Szívesen olvasom a Forbes magyar kiadását. A közhiedelemmel és a Facebookon olykor megjelenő negatív kommentekkel ellentétben ez a hazai és kis százalékban a régiós, illetve nemzetközi vállakozókról szóló havilap nem gazdagokról szól gazdagoknak, jóval inkább vállalkozó (szelleműek)től vállalkozó (szelleműe)knek.A lap friss, februári száma egy alapos összeállítást közöl a Preziről és egy hármasinterjút a nemzetközi sikersztoriként aposztrofált Prezi három alapítójával, Halácsy Péterrel, Somlai-Fischer Ádámmal és Árvai Péterrel.
Ez adta az ihletet, hogy ezt a cikket az induló vállalkozások/zenekarok/pályakezdő előadók legjellemzőbb panaszairól írjam, rámutatva, hogy bizony ezek a gondok nemcsak a magyar zeneiparban jellemzőek, hanem egyéb kreatív iparágban is megjelennek. A három Prezi-alapító öt olyan tanulságos, a magyar zenészek, előadók és mögöttük dolgozó szakemberek munkája során előforduló esetet mesél el, amit érdemes zeneipari szemmel is megnézni.Mi, zeneipariak hajlamosak vagyunk azt hinni, a mi iparágunkban megjelenő problémák csak bennünket érintenek. Ezért is érdemes megvizsgálni a Prezi-sztorit: milyen tanulságokkal szolgálhat egy kis zenekar vagy zenei szervező számára?
1. Magyarországról nemzetközi piacra? Viccelsz?
„A [Prezi-] sztori is elég szürreálisnak hatott: egy kelet-európai startup egy multi befektetővel nekimegy a Power Pointnak?” (Forbes, 2015. február, 22. oldal)
Tudtad-e, hogy volt olyan amerikai fesztivál, ahol a magyar LGT jobb műsoridőben játszott, mint az Aerosmith? És azt, hogy Yonderboi koncertjei rendre teltházasok voltak a Paradisoban, ami Amszerdam egyik legnépszerűbb klubja? És azt, hogy DJ Bootsie egyik dala a CSI: Miami helyszínelők című sorozatban is elhangzott?A legtöbb esetben a külföldre indulás nem csupán a biztos anyagi háttéren múlik.
Gyakori probléma nemzetközi sikerre vágyó fiatal zenészeknél és menedzsereknél az is, hogy nincsenek tisztában az építkezés fokozataival, a zeneipar struktúrájával, a zeneipari szakmákkal és a szakmák képviselőinek elvárásaival, de leginkább a fokozatos építkezés mikéntjével, a showcase fesztiválok szerepével, a nemzetközi zeneipari konferenciákra való felkészülés módjával, a nemzetközi terjeszkedéshez szükséges elemekkel, teendőkkel, a bevonandó szakemberek megkeresésének mikéntjével sem.
Azaz nem elég, ha befizetsz jövőre a Eurosonicra és ott a helyszínen kezdesz üldözéses akciókba, mikor meglátod a külföldi klubok vagy rádiók munkatársait; nem elég, ha tudod, hol lesz az elkövetkező két hónapban koncertetek: fel kell készülnöd, tervezned kell és nagyban kell nézned a mátrixot.
Szinkronizáld a tevékenységeid: mikor van aktuális, izgalmas esemény a produkciód életében? Miképp profitálsz belőle? Mi a kezdő- és mi az optimális végpont? Mi a következő lépés? És mik a mikrolépések?
Ezekhez érdemes elkezdeni tanulni egy iskolában vagy olvasni sok-sok zeneipari vagy rokon tudományterületekről származó szakirodalmat: marketing, menedzsment, diplomácia, stilisztika stb.Annak idején, mikor a PANKKK program export koordinátoraként dolgoztam, azt tapasztaltam, hogy a legtöbb zenekar nem a zenei minőség miatt akad meg a nemzetközi bejáratban, hanem a szakmai építkezés módjának nem-ismerete, az egymás utáni szakmai lépések ismeretének hiánya miatt. És hiába a legfantasztikusabb lehetőség, ha nem tud valaki élni vagy főleg jól élni vele, Bizony nem sokkal jut előrébb.
2. Nem válaszoltak az e-mailemre!
A Prezi egyik alapítója, a Svédországból a vállalat beindítása miatt hazaköltöző „Árvai levelet írt az előadássorozatokat szervező TED-nek, válaszra sem méltatták”. (Forbes, 2015. február, 22. oldal) Árvai története a bizalommal teli optimizmus és az elszántság érdekes kevercse. Akkor írt a nemzetközi hírű cégnek, mikor a Prezi még kereste önmagát és a közönségét, kicsi volt, egy ismeretlen, komoly referenciákkal, felhasználóbázissal (zenében: rajongótáborral) nem rendelkező startup.
Sokszor történik ez kezdő szervezőkkel és zenészekkel is: mikor hideg megkereséseket intéznek, azaz ismeretlenül, komolyabb közös ismerősre való hivatkozás nélkül keresnek meg helyeket, fesztiválokat, szervezőket, de akár menedzsereket is, gyakran marad válasz nélkül az e-mailjük.
Ennek oka vagy a címzett túlterheltsége (minél híresebb és/vagy sikeresebb egy szervező, annál esélyesebb a megválaszolatlan e-mail, hacsak nem hiperlelkiismeretes és szakmailag hiú vagy elhivatott az illető vagy van titkárnője), a levélíró szakmai kicsinysége (azaz inkább ő kér és a szervezőnek nem igazán jelent üzleti, szakmai vagy esztétikai – értsd: egy jó zenekar, produkció felkarolása – előnyt a válasz és az abból eredő esetleges megállapodás) vagy ami szintén gyakori, de a levélírók által sokszor nem is feltételezett probléma: rosszkor küldött és/vagy rosszul megírt e-mail.
Nemrég egy kis, de népszerű budapesti klub szervezője mesélte, hogy azokra a mailekre, amiben szerepel az a mondat, hogy „amennyiben felkeltettük érdeklődését, várjuk válaszát” egyáltalán nem is válaszol, ha valóban nem érdekli az adott produkció, mert őt ezzel felhatalmazták, ne tegye. Azaz a levél írójának ezzel az udvariasnak szánt, de valójában szerencsétlen mondattal sikerült elrontani a kapcsolatfelvételt és így egy későbbi együttműködés reménye is elszállt.
De még gyakoribb a rosszul választott stílus: sem a túl bizalmaskodó, sem a túl távolságtartó e-mai nem ér célba. (Mi emiatt tanítunk a Zeneipari menedzsment kurzuson e-mailírást: hihetetlen e-mail-rémségek keringenek néha szervezők között mint iskolapéldák.)Árvai története azonban úgy végződött, mint a mesebeli (magyar) szegénylegényé: „2009 áprilisában kikerült a netre a Prezi, és ugyanebben a hónapban Robin Wauters részt vett egy konferencián, ahol (…) találkozott (…) a magyar szoftverrel, és az valósággal lenyűgözte. Írt is egy cikket az egyik leglátogatottabb amerikai techsite-ra, a TechChrunchra. (…) A TED központjából azonnal írtak Árvainak, hogy szeretettel várják.” (Forbes, 2015. február, 22. oldal.)
A TED vezetője, Chris Anderson, aki addig egyetlen cégnek sem adott soha egy centet sem, befektetést ajánlott.Árvai története mégegy, a zeneiparban is olyan gyakori esetre mutat rá: a referencia, a hivatkozás, a szakmai elismerés kulcs lehet egy addig zárt ajtóhoz. Ez zenekarok, előadók számára sokszor egy zeneipari szakember ajánlása egy bioban vagy egy elismert hazai portálon megjelent pozitív lemez- vagy koncertkritika, pozitív hangú interjú.Amennyiben nehezen jutsz be egy ilyen ajtón, addig keresd, gyarapítsd és intézd az ilyen referenciáid (ami lehet közönségszám, YouTube-videó-megtekintésszám, megjelent sajtóanyag, teltházas koncert, fesztiválfellépés), amíg válaszra méltóvá és/vagy érdekessé válsz a megválaszolatlan e-mailed címzettje számára! (Kivéve, ha nem jó, amit csinálsz – de ezt most ne feltételezzük!)
3. Pesszimizmus? Hungarikum!
Mikor hazaköltözött Svédországból, Árvait a saját bevallása szerint is a pesszimista „nagybátyám hozott be a reptérről, és panaszkodott. Ez az attitűd volt az első, amivel találkoztam.” A Prezi márkának (mely legyen bár tudatos brandingelem) fontos ismertetőjegye a pozitív szemlélet. Ez az alapítókra egyébként is jellemző felfogás és hozzáállás nagyon nagy segítség a három vezetőnek munka közben is.
Hallottad már annak az egyébként az egész világon elismert magyar zenekarnak a történetét, akik évekig úgy érezték, a külföldi értő szervezők ignorálják őket, mert nem kapnak megkereséseket? És mi volt az igazság? Az, hogy konkrétan elfelejtették azt az e-mailt is, amit a honlapjukra kitetettek, ellenőrizni (mert ők ugye a saját e-mailcímük használták a hazai levelezésre). Aztán, mikor egyszer végre beléptek, volt meglepetés, mert bizony levelek száza állt a postafiókban olvasatlanul. (Igaz történet, igen!)
Nagyon nagyon nagyon meghatározza az egész lényed az, hogy mit gondolsz!
Nyilván nem a rátartiság és az arrogáns fellépés mellett kardoskodom, de sosem szabad elfelejteni Henry Ford örök igazságát: “Akár azt hiszed, képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.”
Árvai nem úgy jött haza Magyarországra, hogy azt gondolta, lehetetlen itthon megélni. Ő büszke akart lenni a magyar gyökereire.
Fogarasi László nem gondolta azt, hogy Mernyéről esélye sincs nemzetközi karriert csinálni – és lett nekünk egy Yonderboi-unk.
Gerendai Károly azt gondolta a legelején, a két évnyi, elképzelhetetlenül súlyos adósságokkal záruló Diáksziget fesztivál után, hogy a vállalkozása egyszer csak sikeres lesz és a tartozásait vissza tudja fizetni – lett egy Sziget Fesztiválunk, European Festival Awardsokkal kitűntetve.
Tóth Tibor, bajai népművelő hitt abban, hogy az akkor fiatal Kispál és a Borz tud hozni Baján 150 néző helyett 300 főt is, így meghívta a zenekart és promózta a bulit – a nézőszám meglett és Tóth Tibor lett a Kispál menedzsere is, ma pedig az ő menedzsmentje az egyik legnagyobb Magyarországon, olyan előadókat képviselve, mint Péterfy Bori, a Kiscsillag, a Quimby vagy éppen a Pál Utcai Fiúk.
4. Munkahely? Rabszolgaság, pénzkeresés!
A Prezi tudta, hogy csak akkor tud sikeres céget működtetni, ha a dolgozóit érzelmileg (és egy idő után anyagilag is) elkötelezetté teszi és ennek megfelelő munkateret is alakít ki.
A már említett, a Prezi szellemiséget és annak kommunikációját is átható pozitív szemlélet működteti a Prezi-céges kultúrát is. Ennek részeként a cégnek saját menzája van, ami a dolgozók számára ingyenes (olcsóbb, mint a másfél órára étkezni távozó programozó csilliárdos óradíja, amit bukna a cég, ha a dolgozók messze mennének enni) és ez a munkahelyi menza bizony hat a közösségre: míg együtt esznek, beszélgetnek. A Prezinél a közös étkezés olyan magas szintre fejlődött a céges elvek mentén továbbfejlődő közösségi szellemiségnek köszönhetően, hogy ma már az a munkatárs ciki, aki egyedül ül le enni, mert az antiszociális viselkedést sugall. A cég dolgozói jutalomnapot is tart: ezen akad olyan prezis, aki egy kishajóval száguldhat a Dunán, de olyan is, aki sárkányrepülőzhet a céges keretből. (Forrás: Forbes, 2015. február) Továbbá van a kollégák számára ingyenes fitneszbérlet, cégestorna (a jó kondi fontos az egészséges munkavégzés a kevés betegszabadság miatt is – pláne zenészeknél, rohanok előre) és a dolgozók részvényessé válhatnak egy évvel a munkakezdésük után.
Hé, nem nyeltem le egy héliumos lufit, talpam még mindig a padlón! Nem azt mondom, hogy ugyanez a mérték ez egy kis magyar vállalkozás vagy egy zenekar számára is megvalósítható, de a szemlélet igenis átemelhető és alkalmazható. (A Zeneipari Hivatalban többek között ezért van kanapé és babzsákfotel a könyvtárban és a konyhában vízforraló, mikro, iskolai adomány-alapú, hűtőből kivevős önkiszolgáló büfé, illetve az előtérben most három, nemsokára öt pad diáküldögélésre: minden a kényelmet és a közösségi létet szolgálja.)
Mindezek a pluszok, mint említettem, elsősorban nem a pozitív PR-t, hanem az érzelmi elköteleződést, a jobb közérzetet szolgálják! Egy zenekar, de akár csak egy kreatívipari együttműködés, rengeteg feszültséggel jár – ehhez nagyon fontos olyan gőzkieresztő-pontokat is kreálni, ahova elbújhat az adott zenész, legyen az akár egy próbahely zenészbaráttá alakított büféje vagy a kis zenekari házistúdió, ahol a lemezfelvétel folyik.
Az emberbaráti feltételek és a közösségi elvek egy zenekarnál is könnyen megvalósíthatóak és a hatásuk egészen gyorsan megmutatkozik.
Lehet ilyen jutalomprogram egy közös vasárnap délutáni focizás, sárkányrepülőzés, esetleg egy közös vikendházi hétvége (munka nélkül, végigtársasjátékozva), lehet egy nagyon otthonosan kialakított próbaterem kényelmes, az egyik online piactérről megszerzett, kicsit viseletes kanapéval berendezve. Ilyen otthont teremtett magának a Quimby is.
Az egyik legjobb zenei turnézásról, koncertezésről szóló könyv (annyira jó, hogy minap az egyik diákunk beleolvasott, de nem tudta letenni, majd mikor muszáj volt mennie, a könyv miatti lelkendezést nem tudta abbahagyni) szerzője, Susan Voelz gyakorló zenészként azt írja, egy zenekarra minden hat, ami koncert előtt történik vele (egy közös focimeccs, egy közös evés stb.).
Mennyire hat egy készülő lemezre egy jó és komfortos próbaterem vagy egy közös zenekari (+menedzser!) vagy zeneipari céges kirándulás? Lehet találgatni!
5. Marha sok munka
„Egy karácsonyi vásárban sétáltam az egyik barátommal és emlékszem, hogy egyszer csak odafordultam hozzá: ’Figyelj, el akarok költözni egy másik országba. Nem látjuk egymást majd sokáig, mert nagyon keményen fogok dolgozni.’ És ez volt a búcsú, el is tűntem az életéből.” (Forbes, 2015. február, 32-33. oldal)
Árvai Péter arról beszél, ami a legtöbb, nagy tervekkel, ahhoz elegendő elszántsággal, hozzá társuló kiemelkedő munkabírással és –morállal bíró vezetők sajátsága.
A híres, vízióval bíró, a világot kissé előrébb lendítő (legyenek ők akár az egészséges étkezés mellett kardoskodó Cserpes István vagy éppen az ebben a cikkben sokat hivatkozott Árvai Péter) vezetők, vállalkozók, cégalapítók egyik legfontosabb tulajdonsága a szorgalom, a kreativítás, az elhivatottság, az elképesztő munkabírás.
Eddig egy zenész, egy jó zeneipari szakember vagy zenész leírása is lehetne az előbbi, nem? Azonban, mivel előfordul, hogy a közeg, amiben dolgoznak, nem igazán inspiráló, illetve a pesszimizmus sem biztat kitartásra, sokan elakadnak.
Számomra a hazai kitartás és munka egyik legpozitívabb példája a Fish! zenekar. Sok gyengébb év, kevesebb nézőt vonzó buli ellenére sem adták fel, egyre kreatívabb kampányokat eszeltek ki (lásd: Konzervzene), ami bizony lassan a zenekarnak hozott eredményeket, aminek köszönhetően ma már több mint 25.000 követőjük van a Facebookon és tényezőnek számítanak idehaza. Az, hogy közben is haladtak előre és nem adták fel (bár bizonyosan akadtak hullámvölgyek) lehetségessé tette, hogy néhány évvel később valóban boldogan lépjenek színpadra.
Azaz ha sikeres szeretnél lenni, előfordulhat, hogy éjszakáznod kell, ha nem értél egy projekt végére és másnap leadás van.
Előfordulhat, hogy számtalan visszautasításban lesz részed, és az is, hogy átmenetileg nem mennek majd olyan jól az ügyeid.
Lehet, hogy ahhoz, hogy sikeressé tedd a produkciód, sokat kell tanulnod a digitális zeneterjesztésről, a marketingről, a megfelelő kommunikációról, meg kell tanulnod folyékonyan angolul, konferenciákra kell járnod, barátkoznod kell más zenekarokkal, szervezőkkel és figyelni a konkurenseket és a társakat, illetve számtalan e-mailt megírni, aminek jó részére nem is válaszolnak majd.
Meglehet.
Lehetséges az is, hogy nagyon sok órát kell masszíroznod az excelt, hogy használható, friss kontaktokat tartalmazó klublistát rakj össze vagy hogy neked legyen a legaktuálisabb sajtókontakt-dokumentumod.
Meglehet.De sose sajnáld az időt a munkádtól! Sose sajnáld az időt a tanulástól, az önfejlesztéstől, a kontaktgyűjtéstől, a tervezéstől, a meglévő anyagok rendszerezésétől.Pszichológiai elméletek szerint a tehetség sem egy isteni adottság: a kivételes képességek, a motiváció és a kreativitás mellett a kitartás is része.
Jó munkát mára!
tweet
like
+1