– Turza Tamás, az ElectriCity – Elektronikus zenei menedzsment kurzus vezetőjének írás
Alig egy hónapja olvastuk a Huffington Poston Patrick Hess amerikai reklámszakember és publicista remek cikkét a zeneipari önmarketingről.
Az írás kétségkívül hasznos lehet feltörekvő zenészeknek, de mint annyi más külföldi mintát, hazánkban ezt is speciális szemszögből kell vizsgálni (és persze alkalmazni) ahhoz, hogy a leírt tanácsok valóban hasznosnak bizonyuljanak a gyakorlatban.
Vizsgáljuk meg egy kicsit Hess gondolatmenetét! A felvetett tétel – miszerint ha a marketing átszövi az életünk nagy részét, akkor a szórakoztatóipart még hatványozottabban befolyásolja – kétségkívül igaz itthon is. A zene, ahogy a színészet vagy a tánc is, archaikus, az emberben mélyen gyökerező, erősen az érzelmeinkre ható tényező, kézenfekvő tehát, hogy ha egy, az érzelmeket jól manipuláló kampány támogatja, erősebb lehet az eladhatósága, mint bármilyen más terméknek a piacon.
Ilyen erős kampányt alkalmaz a gyakorlatilag ma bármely, sztárstátuszt élvező zenész mögötti kiadókból, menedzsmentből, kreatív ügynökségből és booking-ügynökségből álló gigagépezet.
Mit tehet viszont az a zenész, aki még csak a pályája kezdetén tart, és nem rendelkezik ilyen erőforrásokkal?
Hess itt hozza be a szakmában csak R.O.I.-ként (‘return on investment’, azaz a befektetés megtérülése) ismert kifejezést. A betűszó jelentése az üzleti életben jól körülírható: azt jelzi, fog-e annyit hozni a jövőben a befektetésem, hogy megérje befektetnem. A zenei életben azonban a befektetés és a hozam nem feltétlenül mérhetők pénzben (noha a nagy kiadók és ügynökségek szeretik abban mérni).
Főleg pályakezdő zenészek számára az olyan befektetések, mint idő, pénz és energia leginkább branding és ismertség tekintetében, mint valódi pénzben fognak megtérülni, azaz az ember ebben a fázisban még inkább magát (azaz a saját tehetségét, kreativitását és imidzsét) árulja, és nem az általa előállított terméket (hanghordozót, pólót, zenei jogokat, stb). Ilyen tekintetben bizony nehéz megállapítani, hogy ennek később mekkora megtérülése lesz, különösen úgy, hogy a befektetés az idő és az energia mellett gyakran komoly anyagi vonzattal is jár.
Persze ahogy a zenész egyre feljebb és feljebb lépked a szamárlétrán, úgy lesz egyre könnyebb számára megtölteni klubokat, eladásokat generálni a Bandcampen, és persze egyre nagyobb headlinerek előtt fellépéseket szerezni – és a népszerűség növelésébe fektetett erőforrások ezekben a későbbi fázisokban már valódi anyagi megtérüléssel is járnak.
Nézzük, hogy Hess univerzális tippekként adott pontjai mennyire állják meg a helyüket, ha a magyar piacon szeretnénk alkalmazni őket!
„LÉPJ FEL GYAKRAN”
Hess azzal érvel, hogy az internet korában annyian próbálják már a különféle csatornákon (YouTube, Soundcloud, Mixcloud, iTunes, Bandcamp, stb.) ingyen adni a zenéjüket, hogy az emberekben egyfajta közömbösség alakult ki a végtelen mennyiségű, ingyen elérhető (és leginkább középszerű) termékkel szemben. Az ingyenesség valóban azt a látszatot kelti, mintha maga a zenész sem értékelné annyira a saját művét, hogy pénzt kérjen érte, ráadásul az ördögi körből nehéz kitörni: aki hozzá van szoktatva ahhoz, hogy ingyen kapja a zenét, az később nehezebben lesz rávehető, hogy fizessen érte.
Ezek a tételek hazánkban is igazak: hiába vagyunk kis ország, csak kevesen tudnak kitörni abból a körből, hogy mixek vagy saját szerzemények linkjeit küldözgetik kluboknak, kiadóknak.
Arra, hogy a hangunk a digitális zaj fölött is hallható legyen, több megoldás is létezik. Ezek egyike a Hess által javasolt lehető legtöbb élő fellépés: ha sikerül színpadi jelenlétet szerezni, a zenész kilép a YouTube- és Mixcloud-link mögül, és lehetősége lesz személyével, sorozatos fizikai jelenlétével olyan dimenziót adni a zenéjének, amit csupán interneten keresztül nem lenne lehetséges közvetíteni.
Emellett persze jóval specifikusabb célközönség előtt is be lehet mutatkozni, ha az ember megcsíp egy jó warm-up helyet egy nagyobb külföldi név előtt; sőt, még arra is vannak módszerek, hogyan lehet ehhez a link-küldözgetésnél jóval hatékonyabban lehetőséget vadászni.
Az Electricity-kurzuson végigvesszük ezeket a módszereket is, most azonban hely hiányában lépjünk tovább!
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
Hess szerint a közösségi média használatának több megtérülő befektetése is van. Ezek egyike az az idő és energia, amit egy zenésznek bele kell ölnie saját Facebook-profiljának fenntartásába, esetleg a pénz, amit saját közösségimédia-menedzserre költ az ember – ami pedig megtérül, az egy-két új rajongó, valamint a tény, hogy az ember nem tűnik el a – szükségszerű – köztudatból. Ezzel a tétellel vitatkoznánk a magyar piacon.
Egyrészt megfelelő alapossággal, tervezéssel és önképzéssel bárki felzárkózhat a komoly közösségimédia-szakemberekhez szaktudásban. Ezeknek a felületeknek a működésmódja ugyanis úgy próbálja modellezni az emberi közlést, hogy az intuitíven használható legyen bárki számára, emellett ezeknek a felületeknek a kutatásait és szakmunkáit már az interneten írják, így könnyen elérhetőek. Megfelelő tervezéssel napi egy órába bőven bele lehet szorítani egy fellépő teljes online portfóliójának frissítését, kezelését, s kell is – hiszen a kezdő zenész nem engedheti meg magának sem a közösségimédia-szakembert, sem a médiaterv hiányát.
A másik fontos tényező, hogy míg a közösségi média az Egyesült Államokban már sokadik inkarnációján megy keresztül ahhoz, hogy meg tudjon újulni, Magyarországon még a kezdeti szakaszban van, és így a hagyományos virális hatására sem közömbösek annyira az emberek. Gondoljunk csak mondjuk olyan hazai DJ-kre, akik 50 000 fő fölötti rajongótáboraikat nem kifejezetten zenei postokkal szerzik, s tartják meg…
KÉPI MEGJELENÉS
Az Egyesült Államokban egy ilyen triviális listára felkerülő tényezőre itthon felvonjuk a szemöldökünket, hiszen egy méltatlanul elhanyagolt területről van szó, ha a hazai piacot nézzük. A vizualitás az egyik legerősebb inger, amivel a közönséget elérhetjük – itt éri meg igazán egy jó fotóst kifizetni, egy jó grafikust megbízni, egy jó stábbal készíttetni el a videoklipet. Kevés kivételtől eltekintve hazánkban a vizualitás kimerül egy logóban, amit olcsón vagy ingyen megtervez a „haver”, miközben elfelejtjük, hogy az igazán jó logotípiákat a profik pszichológia, biológia, esztétika és társadalomtudományok segítségével tervezik – hasonlóan sok egyéb grafikai elemhez.
CO-BRANDING
A márka egyik legfontosabb ismérve lehet, hogy milyen márkákkal szerepel egy lapon és miért. Hess felvetése, miszerint egy fellépő státuszát, ismertségét előremozdíthatja egy jól eltalált esemény, amin játszik; egy jó lineup, amibe bekerül; vagy egy jó művészeti projekt, amiben részt vesz, Magyarországon is igaz. A probléma itthon abban áll, hogy sok kezdő fellépő a mennyiséget a minőség elé helyezi, gyakran annak rovására. Nem győzzük hangsúlyozni: a sok szereplés színvonaltalan helyeken és a nem megfelelő lineupokban többet árt a karriernek, mint a jóval kevesebb, de megfelelő helyeken történő megjelenés. Az, hogy sok DJ és producer ugrik azonnal a fellépés lehetőségére, az önmagában dícséretes dolog, de ne feledjük: amikor ez átlép egy határt, az onnantól egyfajta bélyegként hátráltathatja, hogy komolyabb, minőségibb projektekbe hívják az embert szerepelni.
A fentiekből is látszik, hogy két piacon mennyi különbség lehet akár az ennyire triviális elemek között is, ha egy kezdő zenész fegyvertáráról van szó.
A következő tizenegyhetes ElectriCity kurzusunk 2016. október 10-én, hétfőn indul. A kurzusról bővebben az alábbi kurzuskatalógusban. Az ElectriCity kurzus nyílt napja szeptember 19-én, hétfőn 18 órától lesz, jelentkezni az info@zeneiparihivatal.hu címen lehet.
tweet
like
+1