2016 March 24

A DJ, akinek ugyanaz az ügynökség szervez, mint James Holdennek – Imre Kiss, DJ, az ElectriCity kurzus oktatója

Imre Kiss az őszinte zenére esküszik: szerinte többet ér a személyes, egyedi zenei termék, mintha az éppen tomboló trendeket követné az előadó. A recept beválik: 2015-ben a brit Lobster Theremin kiadó felelt DJ-szettjeiért, élő adásaiért és stúdiómunkáiért. Nemzetközi szinten is sikerült beindítani a karrierjét: külföldi fellépéseit az elektronikus zenei szcéna legjobbjaival foglalkozó Earth Agency szervezi. Imre az április 18-án induló ElectriCity kurzusunk oktatója, vele beszélgettünk a jó sajtókapcsolatok fontosságáról és a tartós sikerhez szükséges “összetevőkről”.

Demeter Fanni interjúja

Mikor hozott össze az élet a Farbwechsel kiadóval?

Én körülbelül négy éve ismerkedtem a Farbwechsel alapítóival, ez időtájt még blogként működött, de hamarosan úgy döntöttek, hogy kiadót alapítanak. Több magyar producer ült rengeteg jó zenén, amit vagy lusta volt kiadóknak küldeni, vagy a külföldi kiadók nem mutattak érdeklődést. A kiadó célja az volt, hogy ezen változtassanak.

Farbwechsel nélkül nehéz lett volna sok ’hálószoba’ zenésznek (magamat beleértve) eljutni ahhoz, hogy összerakjon egy kiadványt és ezt fizikai formában publikálják is.

Hogyan érhetjük el, hogy a kialakított zenei termék „megvesse a lábát a piacon”? Tehát ne csak berobbanjon, hanem ott is maradjon.

imre 01Őszinte zenét kell csinálni: az éppen tomboló trendek helyett inkább személyes és egyedi dolgokat kell létrehozni, legalábbis erre kéne törekedni. Ha klisékre alapozzuk a zenénket, mert szeretnénk megfelelni egy bizonyos hallgatókörnek, akkor semmiben sem fog kitűnni a többitől és gyorsan feledésbe is merül.

Egy előadó sikerességében hatalmas szerepet játszik a megfelelő marketing és kommunikáció. Hogyan érdemes kialakítani ezeket a stratégiákat egy elektronikus zenei produkció esetében?

Előadófüggő, hogy ki hogyan kommunikál a közönségével. Valaki a személyesebb hangvételt kedveli, más pedig szeretne egy kis misztikumot fenntartani a neve körül. Szerintem mindkét út jól működhet, hiszen az az igazán fontos, hogy milyen a zene, amit az előadó készít. Természetes van pár dolog, amit érdemes betartani a közösségi oldalaknál, hogy az üzenet hatékonyabban jusson el azokhoz, akiknek céloztuk.

Ha már a kommunikációnál tartunk: a művész sikere nagyban múlik a sajtómegjelenéseken is. Milyen módon lehet elérni, hogy jó sajtókapcsolataink alakuljanak ki, illetve hogyan tartsuk fenn a sajtó érdeklődését?

Eddig általában szabadúszó újságírók kerestek meg, többségük több hasonló szakmai lapnak is ír, így megesett már, hogy ugyanaz az író több lap megkeresésében készített velem interjút. Sajtómegjelenés után gyakran ’bekövet’ az adott magazin, így ha számukra is érdekes hírt osztunk meg, azt továbbközlik a saját hírmegjelenéseikben is, ezért mindenképp érdemes aktívnak lenni a közösségi oldalakon.
Egy komolyabb kiadó már egy erre szakosodott PR céggel dolgozik, így a kommunikációt egy kiadvány promójánál esetében érdemesebb olyan emberekre bízni, akiknek ez a szakmájuk.

Kinek és miért ajánlanád az ElectriCity kurzust?
Mindenkinek, aki szeretne közelebbről belátást nyerni az elektronikus zenei szcéna működésébe. Reméljük, a tapasztalataink hasznosak lesznek az ide beiratkozóknak.

A következő tizenegyhetes ElectriCity kurzusunk 2016. október 10-én, hétfőn indul. A kurzusról bővebben az alábbi kurzuskatalógusban. Az ElectriCity kurzus nyílt napja szeptember 19-én, hétfőn 18 órától lesz, jelentkezni az info@zeneiparihivatal.hu címen lehet.