2015 February 20

Olyan menedzsmentet biztosítani, amilyen még nincs: a legfiatalabb magyar zeneipari cég, a Launching Gagarin

Egy kiadó alakult egy Zeneipari Hivatal bulinak is köszönhetően. Chikán Eszter és Sándor Dániel a Zeneipari Hivatalban végeztek, a közös munkáról egy Zeneipari Hivatal-rendezvényen kezdtek el beszélgetni. Ma közös kiadó és menedzsment cégük van, többek közt az Elefántot, Németh Juci új produkcióját, a Hey Honey-t és a colorStart is ők képviselik.  Az egyik legfiatalabb hazai zeneipari cég alapítóival Harangi Ditta készített interjút.

Mindketten más-más irányból kerültetek a zeneiparba. Mesélnétek erről?

Eszter: Közgazdászként végeztem, majd a Nemzeti Bankban dolgoztam kommunikáció területen. Nagy rajongója voltam a Budapest Bárnak, akiknek egy, a bankban tartott rendezvényen való összeismerkedés után segítettem néhányszor, majd ez eljutott egy olyan pontra, ahol én már azt mondtam, szívesen csinálnám ezt főállásban.

Beszéltem erről a producer-menedzser Gáncs Andival. Jó volt az időzítés és örült is, hiszen gondolkodott azon, hogy keres maga mellé valakit, de nem hitte, hogy váltanék. A beszélgetés megtörtént egy szép májusi napon, pár hónappal később, szeptemberben pedig már el is kezdtem Andival együtt dolgozni a koncertszervezésben, lemezkiadásban. Rendkívül sokat tanultam, a szakma minden titkát megismertem az ott töltött 3,5 év alatt. Aztán megfogalmazódott bennem, hogy ezt nagyon szívesen csinálnám egyedül is.

Időközben több szálon is kapcsolatba kerültem a Zeneipari Hivatallal: Fruzsival [a Zeneipari Hivatal vezetője] már korábban is ismertük egymást futólag, Andi egyszer vendégoktató is volt egy egyetemi kurzusán, majd mindketten beiratkoztunk egy-egy kurzusra, Andi a digitális terjesztésre, én pedig a szerzői jogra, mivel az ember mindig tanul [Eszter később a Zeneipari menedzsment kurzusunk is elvégezte – a szerk.]. Igaz, hogy már néhány éve a gyakorlatban is ezt csináltam, de azt gondoltam, sose baj, ha elméleti képzést is kap az ember pluszban. És végül egy Zeneipari Hivatal-bulin kezdtünk el beszélgetni Danival is.

BeFunky_LG.png
Chikán Eszter és Sándor Dániel, a Launching Gagarin kiadó & menedzsment alapítói

 

A közgazdász-szemléletből sokat hasznosítok a munkám során. A banki rendezvényszervezési tapasztalatok is segítenek abban, hogy a másik oldal szemszögéből lássak: például ha valamelyik zenekart meghívják egy rendezvényre, nagyjából átlátom, hogy mire van szükség. De a legtöbbet a Budapest Bárnál szerzett 3,5 évnyi tapasztalat, évi száz koncert jelentette.

Dani: Két zenekarban is játszom, a Jurijban 11 éve vagyok. 2007 környékén kezdett komolyabbá válni a helyzet, amikor már nem csak Nyíregyházán játszottunk kis klubokban, hanem elkezdtük járni az országot, és kellett valaki, aki ezt összefogja. Ez az én reszortom lett. Elkezdtem tapasztalatokat gyűjteni, láttam, hogy nagyobb zenekarok hogyan csinálják, megismerkedtem klubokkal, szervezőkkel. Onnantól folyamatosan ezen pörgött az agyam, hogyan lehetne ezt még jobban csinálni. Egy ideig nem akartam belevágni abba, hogy másoknak is szervezzek, mert azt hittem, hogy másoknál nem fogom tudni olyan intenzitással csinálni, mert nem az én „gyerekem”.

2011 végén bekerültem a colorStarba, és ott is szép lassan én lettem a zenekar és a menedzsment között a kapocs.

2013-ban pedig egy őrült tanulási láz vette kezdetét nálam: elvégeztem több online kurzust is, többek között a Berkleen: produceri munka, dalszövegírás, hangtechnika. Majd jöttek a Zeneipari Hivatal-képzések: Access All Areas, zenei szerzői jog, digitális terjesztés. Ekkor még nem a kiadóalapítás szándéka vezérelt, egyszerűen a zenekari ügyintézéshez akartam fejlődni. Időközben aktuális lett egy Jurij-kislemez is, el kellett gondolkodnom a kiadókeresésen.

Felmerült a saját kiadás ötlete, van egy bt.-m, aminek a tevékenységi körébe beletartozik a lemezkiadás is. Aztán megtörtént az ominózus találkozás Eszterrel, és akkor összeállt a kép: ezért tanultam, tizenéves korom óta erre vágytam: belevágtunk a saját kiadóba.

Milyen szándékkal hoztátok létre a Launching Gagarint?

Dani: Tavaly januárban merült fel az ötlet, utána sokszor találkoztunk, beszélgettünk arról, hogy milyen zenekarokkal lehetne együtt dolgozni, mivel lenne érdemes foglalkozni: kiadó is, menedzsment is, sok kérdést kellett átgondolnunk. Háromnegyed éve kezdtük el körülbelül a munkát, de még mindig van mit kijárni.

Alapvetően az volt az elképzelés, hogy mivel mindketten sokéves tapasztalat alapján láttuk, hogyan működnek/nem működnek itthon a dolgok, ezért szeretnénk olyan menedzsmentet biztosítani a zenekaroknak, amilyen még nem igazán van Magyarországon.

logo_feher_betu_sarga_nap_hatterrelEszter: Sok zenekar eléggé ad hoc módon működik, nincsenek átgondolva a dolgok, a magyar gyakorlat szerint csinálják azt, ami éppen szembejön. Mi azt gondoltuk, hogy ezt lehetne máshogy is.

Amikor zenekarokkal beszélgettünk, mindenkiben ezt kerestük: komolyan veszik, céljuk van vele, de reálisan látják, hogy ezt nem egyik napról a másikra lehet elérni, hanem ezért dolgozni kell. Ehhez hozzátartozik, hogy már eleve jó jel, ha a zenekar menedzsmentet keres, ez már azt jelenti, elkezdtek tudatosan gondolkodni. Sokan azt gondolják, hogy a menedzsment csak egy felesleges rossz. Pedig fontos átgondoltan, tervek szerint működni, és nem egyik napról a másikra.

Dani: Hamar kiderült, hogy sok olyan zenekar, akikről nem is gondolnánk, menedzsert keres, pont azért, mert vagy nem találják meg a hangot a jelenlegivel, vagy a szervezőjük van már belefáradva. Sok zenekarról tudtuk meg, hogy kacsintgatnak kifelé a menedzsmentjükből. Mi pontosan ezt szeretnénk elkerülni a saját működésünk során.

Mivel foglalkoztok egész pontosan?

Dani: Alapvetően kiadó és menedzsment vagyunk. A pontos tevékenység mindig az adott zenekartól függ: van olyan zenekarunk, akik szinte teljesen önjáróak majdnem minden tekintetben, ők a kiadásban és a nagyobb koncertek szervezésében kértek segítséget. Van olyan is, amikor mindent ránk bíznak, ebben az esetben mi felépítjük a stratégiát a zenekarral együttműködve, közösen gondolkodunk.

A Zeneipari Hivatal digitális kurzusán nagyon jól megmutatták, hogyan lehet stratégiában gondolkodni, felépíteni a digitális megjelenést. És utána ezt a gondolkodásmódot nagyon szépen át lehetett ültetni a lemezkiadásra, koncertszervezésre is. A portfóliónkban szerepel már ismert zenész új projektje, ismert és kevésbé ismert zenekar is.

Eszter: Az nagyon fontos volt számunkra, hogy sokszínű legyen a repertoár, ugyanakkor olyanokkal dolgozzunk együtt, akikkel tudunk azonosulni. Jelenleg 12 zenekarral foglalkozunk valamilyen formában. 

Az Elefánt, a Jurij, a Budapest Aires, a Monyo Project és a Hey Honey zenekarokkal 360 fokos modellben dolgozunk együtt, továbbá a Stukkerrel is, az ő esetükben nem exkluzív koncertszervezéssel. A colorStar és a Jónás Vera Experiment teljes menedzsmentjét visszük, az Antekirtt  és a Minimyst kiadója vagyunk, a Dope Calypso esetében a lemezkiadás tartozik hozzánk, valamint a koncertszervezésben is közreműködünk. Szintén nem kizárólagos koncertszervezői vagyunk a The Bits zenekarnak.

Hogyan látjátok a hazai piaci helyzetet?

Eszter: Az egyértelmű, hogy a zenekarok részéről megvan az igény erre a szemléletre, amit mi kínálunk. Minden zenekarral személyre szabott stratégiát építünk, nem egy előre adott recept vagy sablon szerint dolgozunk.

Kiadói oldalról egyelőre kevesebb a tapasztalatunk, 4 album kiadásában segédkeztünk, de most tavasszal 8 megjelenésünk is lesz. Azt gondoljuk, hogy Magyarországon vannak kis kiadók, akikről senki nem tud. Működnek, a benne dolgozó embereket ismeri a szakma, de a kiadó neve senkinek nem mond semmit. Mi ezt másképp szeretnénk, brandet szeretnénk építeni a Launching Gagarin névből is. Ehhez nyilván idő kell. Amit jelenleg csinálunk, az az eddigi tapasztalataink és kapcsolataink más irányú felhasználása, mint korábban.

Dani: Szervezés tekintetében pedig kezdenek egyre nyitottabban fordulni felénk a szervezők, van, hogy már egyenesen ők keresnek meg minket. Látják, hogy keményen dolgozunk, olyan zenekarokkal, akiket komolyan lehet venni, profik a színpadon. Ez a szervezőknek nagyon sokat számít, nekünk pedig presztízst ad. Nagyon sok szervező nincs még ahhoz hozzászokva, hogy koncepció szerint dolgozik valaki.

Mi a hosszú távú cél, mi jelentené a sikert számotokra?

Dani: Tisztában vagyunk azzal, hogy nekünk is kell 1-2 év, mire igazán körvonalazódik, hogy milyen zenekarokkal fogunk együtt dolgozni, így konkrétumokban nehéz lenne évekre előre gondolkodni. Sokat kell még tanulnunk arról, hogyan kell egy közepesen vagy kevésbé ismert zenekart magasabb szintre emelni. Lehet, hogy egy menedzsment életében 2 igazán csúcsra futtatott banda van, de meg kell próbálni 20-30 zenekarral.

Eszter és Dani (egymás mondatait kiegészítve): Kész megoldásokat senkinek nem tudunk kínálni, nem gondoljuk azt, hogy más menedzsment fölött állunk. De amit ígérni tudunk az az, hogy óriási vehemenciával, energiával és lelkesedéssel csinálunk mindent. Biztos, hogy lesznek ebben hibák, de nem nemtörődömségből, vagy azért, mert lusták vagyunk felemelni a telefont.

Az a lényeg, hogy minden zenekarral személyre szabottan foglalkozunk. Nem sablonok szerint akarunk működni. A legtöbb zenekarnál egy évre előre átgondoljuk, hogy mit lenne érdemes elérni. És persze nap mint nap jönnek új lehetőségek (például új pályázat, új klub), amikről nem tudtunk a tervezés során, ezeket is bevesszük a folyamatba ahhoz, hogy elérjük a kitűzött célokat, eljussunk a kijelölt mérföldkőhöz.

Szakmailag fontos cél, hogy szét tudjuk választani a különböző menedzsment-területeket, például a sajtót, a bookingot. Projektszerűen már most is a segítségünkre vannak ebben ketten. Egyrészt mi sem érthetünk mindenhez, másrészt sok esetben az a bevett gyakorlat, hogy a menedzsment kimerül a koncertszervezésben, mi ezt sem így szeretnénk csinálni.

Mi volt az első sikerélmény?

Dani: Tavaly tavasszal a Jurijnak megjelent egy kétszámos kislemeze, ami bakeliten jött ki limitált példányszámban. Ez volt az első kiadvány, és ez a digitális terjesztőhöz is eljutott, a streaming oldalakra, ahogy azt kell.

Eszter: Nálam nem volt egy kiemelt katartikus esemény, nekem az egész folyamatosan az. Ez alatt a kis idő alatt is elértünk már dolgokat, és ha rendesen dolgozunk, fektetünk bele energiát, a zenekarokkal is eredményesen tudunk együtt dolgozni, akkor tényleg el lehet jutni A-ból B-be. Néha biztosan kerülőkkel, feszültséggel, konfliktusokkal, örömökkel, bánatokkal, de ha komolyan vesszük magunkat, akkor lehet haladni.

Dani: Az nagyon nagy élmény, hogy Eszterrel remekül kiegészítjük egymást, és ezalatt az egy év alatt soha nem volt feszültség köztünk. Mindketten ugyanabból az irányból közelítünk ehhez a folyamathoz: élmény, kihívás. Ugyanazokat a dolgokat tartjuk fontosnak az egész kalandban. Tudjuk, hogy ha valaki valamit elront, nem kell haragudni, mert ilyen van. Nagyon jól tudunk együttműködni. Emellett ahogy jönnek a sikerek – például egy-egy teltházas koncert – ez adja a legtöbb energiát.

Eszter: Ez volt a legelső pozitív élmény, amikor elkezdtünk beszélgetni, a felismerés, hogy nem vagyok egyedül, aki ezt így gondolja. Egyedül ijesztő lett volna belevágni, de így ketten tudunk konzultálni, döntéseket hozni, közös a felelősség. Többnyire ugyanazokat a dolgokat tartjuk jónak, de például ha egyikünknél picit érzelmek is közrejátszanak, akkor a másik hideg fejjel át tudja gondolni.

Ha hasonló munkát végeznél, akkor lehet, hogy érdemes beiratkoznod a Zeneipari menedzsment képzésünkre. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált kurzusunk legközelebb 2016. február 23-án indul. A képzésről bővebben az alábbi videóban.