2016 February 14

Az öt nyelven beszélő diplomata – interjú Szűts Lászlóval, a MAHASZ elnökével

Az eredetileg diplomatának tanult és öt nyelven beszélő zeneipari aduásszal a Mahasz Harcos téri irodájában találkoztunk és közvetlen, mosolygós ember lévén ragaszkodott a tegeződéshez. Beszélgettünk a kezdetekről, a Multimedia Concerts Kft. munkatársaként szerzett turnéélményeiről, a Sony szárnyalásáról és széthullásáról, a Mahasz útkereséséről is. Életút-interjú Szűts Lászlóval a Mahasz elnökével és ügyvezető igazgatójával.

Dudich Ákos interjúja

A Bécsi Diplomáciai Akadémián végeztél, diplomata szerettél volna lenni?

Igen, az édesapám diplomata volt és én is annak készültem. A nagy szerelmem azonban a pop és rock zene volt. A tanulmányaim alatt már menedzseltem együtteseket, magam is zenéltem és zenei újságírással is foglalkoztam. A gimnáziumban basszusgitároztam és énekeltem. Az egyetem alatt már inkább a menedzselés felé fordultam, és a nyolcvanas évek végén népszerű Fix nevű együttes útját egyengettem.

Melyik újságoknak írtál?

Főleg a Metal Hammernek, ahol a kezdetektől stabil tagnak számítottam. Közben gomba mód nőttek ki a földből ilyen-olyan, néha kérészéletű újságok – Hard Magazin, Poptika, stb –, amelyeknek szintén írtam cikkeket. Bekerültem a körforgásba. Dalszövegeket is írtam ennek-annak. Mindeközben egyenes út vezetett ahhoz, hogy diplomata legyen belőlem. Nemzetközi kapcsolatok szakon végeztem a Közgázon. Mivel édesapám diplomata volt, a gyerekkorom nagy részét külföldön töltöttem, elsősorban a Közel-Keleten, Egyiptomban és Líbiában.

Milyen nyelveken beszélsz?

Először orosz, majd amerikai iskolába jártam, így oroszul és angolul is beszélek. Ez utóbbi mondhatni a második anyanyelven. Útközben megtanultam franciául, az egyetem alatt pedig németül. Az egyetem utolsó évében felvettek a Külügyminisztériumba és 1988. augusztus elsejével elindulhattam volna a szamárlétrán, de a tanszékvezetőm megkeresett azzal, hogy évente egy lehetőség adódik, hogy valaki ösztöndíjjal kikerüljön a Bécsi Diplomáciai Akadémiára, posztgraduális kurzusra, ahol másoddiplomát szerezhet. Ő mindenképpen azt szerette volna, hogy én legyek a kiválasztott. Végül beadtam a derekamat és a következő két évet Becsben töltöttem a Diplomáciai Akadémia végzésével.

Ez egy elitképző?

Igen, két évfolyam az egész és mindössze húsz diák van egy évfolyamban. A fele osztrák, a másik fele pedig szerte a világból származik.

Mikor és miért fordultál el a politikától?

Mire elvégeztem az Akadémiát, úgy éreztem, hogy nekem mégse diplomatának kellene mennem. Nem azért, mert nem tetszett, hanem mert a rendszerváltással rengeteg lehetősége nyílt az embernek boldogulni az életben és arra az elhatározásra jutottam, hogy inkább nem ismétlem meg édesapám életpályáját, hanem egy másik utat választok. Adta magát, hogy ez a másik út a zeneipar legyen, hiszen 9-10 éves korom óta a zene volt a mindenem. Már tinédzserként is „tudományos” szinten ástam bele magamat a témába.

Melyik volt az első lépés, amelyet megtettél a zeneipar területén?

A diplomata pálya és a zeneipar között egy rövid ideig családi nyomásra az apósomnak egy hazatelepült ismerősének a cégénél dolgoztam, amely egészséges táplálékokat forgalmazott. Nagyon jó volt a viszony, de mire letelt a három hónapos próbaidő, én már biztosan tudtam, hogy ez nem nekem való. Az én életem nem erről szól. Leültem, alaposan átgondoltam a dolgokat és arra a határozott döntésre jutottam, hogy nekem a zeneiparban kell elhelyezkednem. Na, de mit lehetett csinálni zeneipar címen, 1990-ben, Magyarországon? Hát a Multimedia Concerts Kft-hez kell bekerülni. Ez volt a legnagyobb koncertszervező cég egész Közép-Kelet-Európában. Ez csinálta az összes nagy magyar aréna-, sportcsarnok-, és stadionkoncertet a nagy sztárokkal, és emellett az egész régióban is ez volt a legnagyobb cég. A zenei újságíróskodás révén bejáratos voltam mindenhova és megvoltak a kapcsolataim, így aztán a Multimedia egyik sajtótájékoztatóján odamentem Hegedűs Lászlóhoz és elmondtam neki, hogy a cégének szeretnék dolgozni. Ez egy pénteki nap volt, beszélgettünk, majd a hétvégére behívott interjúra és hétfőtől munkába álltam, mint a cég nemzetközi koordinátora.

Akkor itt komolyan kiaknázhattad a nyelvtudásodat.

Abszolút. Valószínűleg a felvételemben sokat nyomott a latban, hogy ennyi nyelven beszélek. Gyorsan mélyvízbe kerültem és a zeneipar minden területén kipróbálhattam magamat, mert a Multimedia sok mindennel foglalkozott. Koncertszervezés és koncertprodukciók volt a fő profilja. Ez utóbbi alatt azt kell érteni, hogy hang- és fénytechnikát, valamint stábot adott bérbe általában klubméretű turnékra. Ebből kifolyólag, produkciós menedzserként hirtelen többször körbeturnéztam Európát keresztül-kasul.

Milyen zenekarokat hoztak Magyarországra?

Rögtön az első hetekben a Scorpionsszal dolgoztam együtt, aztán jött az AC/DC, a Metallica stb.

Az a fajta zeneipari munkás vagy, aki a szomjazik a közvetlen kapcsolatra a sztárokkal, vagy csak profin végzi a munkáját, nem vágyva semmi pluszra?

Ahogy éppen adja magát a helyzet.

Ért már csalódás, amikor ilyen közeli viszonyba kerültél valamelyik bálványoddal?

Nem jellemző. Többnyire pozitív élményeim vannak, egy-két kivétellel, de ezeket is annak tudja be az ember, hogy rossz napja volt az illetőnek. Empátiával kell kezelni ezeket a helyzeteket, mert ugyan a sztárnak feladata, hogy akkor is jópofát vágjon mindenhez, ha bal lábbal kel fel, mi, akik ebben a szakmában dolgozunk, tudjuk, hogy mennyire kemény és emberpróbáló tud lenni, hogy mindennap fel kell lépni, mindennap találkozni kell emberekkel, és mindennap mosolyogni kell.

Személyes barátság is ki tud ilyenkor alakulni?

Változó, de erre is van példa. Most éppen a Totoval levelezek, mert Steve Lukather már több, mint húsz éve nagyon jó barátom és holnap játszanak Bécsben. Tartjuk a kapcsolatot, és ha a környéken járnak, akkor mindig találkozunk. Hatalmas élmény volt annak idején, a Sony-s időkben együtt dolgozni Alice Cooperrel, aki egy végtelenül kulturált, intelligens és humoros ember. Vele húsz év után találkoztam újra és abszolút emlékezett rám. Vannak persze távolságtartóbb sztárok is, akiknek az esetében inkább a stábbal érintkezik az ember.

Hogyan kerültél a Sonyhoz?

A Multimediánál az egyik első munkám, amit Hegedűs László rám bízott 1990 őszén, egy nemzetközi zeneipari konferencia volt, budapesti helyszínnel, társszervezésben egy angol céggel. Looking East and West volt a címe és arról szólt, hogy megtörtént a rendszerváltás és kinyílnak a piacok. Aki csak élt és mozgott a nemzetközi zeneiparban, mind eljött rá. Már a nyitófogadáson megkeresett a Sony Music képviselője és már ezen az első estén állást ajánlott. Elképesztő tempóban történtek a dolgok: egy hónapja se voltam a Multimediánál és máris munkát ajánlott a Sony Music. Persze a Sonynak még hátravolt a piackutatás és létre kellett hoznia egy céget, így aztán még másfél évig a Multimediának dolgoztam. Ketten-hárman foglalkoztunk a koncertturnékkal, Hegedűs László pedig volt annyira profi és jó ember, hogy rám osztotta az én szívemnek kedves zenekarokat. Én vittem például az 1991-es Monsters of Rockot, ahol az AC/DC, a Metallica, a Mötley Crüe és a Queensryche lépett fel. Ennek a turnénak a magyar, lengyel és orosz állomása tartozott mi alánk.

Márpedig a moszkvai fellépés egy meleg helyzet lehetett, hiszen éppen egy puccskísérlet után volt az ország, el tudom képzelni a kaotikus állapotokat.

Nagyon kemény szituáció volt, de egyben óriási élmény is. Ebből egy videó-kiadvány is készült. Az alapkoncepció az volt, hogy annak az örömére, hogy nem sikerült megdönteni Gorbacsovot, az amerikaiak szerveznek egy ingyenes fesztivált az oroszoknak. Ez ugye egy ráadás-állomás volt, ahol a Queensryche és a Mötley Crüe helyett már a The Black Crowes és a Pantera lépett fel. Az esemény másik célja egy Guinness-rekordkísérlet volt, ami végül azért nem valósult meg, mert nem állt rendelkezésre olyan eszköz, amellyel meg lehetett volna számolni az embereket. Egyébként 400.000 és 600.000 közé teszik a közönség létszámát. Elképesztő volt, a buli elején kiálltam a színpad szélére és nem láttam a tömeg végét. Csak erről a buliról egy könyvet lehetne írni.

Végül fennakadás nélkül sikerült levezényelni a bulit?

Erős túlzás lenne ezt állítani, mert tulajdonképpen csupa fennakadás volt az egész heti munka. Szűkebb körben azt szoktam mondani – nem kell álszerénykedni – hogy ha nem vagyok ott, akkor ez a buli talán nem jön létre. Az amerikai és orosz kollégák gyönyörűen elbeszéltek egymás mellett, de megcsináltuk és nagyon jó érzés visszagondolni rá. Egy valóra vált álom volt.

1992 tavaszán aztán megalakult a Sony.

Ezt úgy fogalmaznám meg, hogy ekkor kezdett el mozgolódni a Sony. Malcolm Carruthers kollégámmal felvettek tanácsadónak és gyakorlatilag ránk bízták a cég magyar leányvállalatának a létrehozatalát. Ez a cég végül 1993 tavaszán indult el.

Hegedűs László nem neheztelt a váltás miatt?

Nem, ő fantasztikusan profi módon működik. Tisztában van az iparág működésével és azóta is barátok vagyunk. Mindig is nagyon jó kollégák és versenytársak voltunk, hiszen ő nemsokára a Polygram magyarországi vezetője lett. Az utunk ettől fogva párhuzamosan haladt egymás mellett. Volt is egy vicces helyzet, amikor Londonba utaztam egy Sony Music konferenciára és a repülőn összefutottam Hegedűs Lacival, aki pedig ugyanígy egy Polygram-eseményre utazott éppen. Mesélte, hogy másnap megy a Wembley-be megnézni Bryan Adamset, ami miatt nagyon irigyeltem, mert Bryan Adams az egyik kedvencem és megkértem, hogy próbáljon meg bevinni. Én pedig egy nappal később Billy Joel koncertre voltam hivatalos, ahova meg ő szeretett volna eljönni, így végül bevittük egymást a bulikra.

A Sony Music Hungary-ben hogyan nézett ki a munkamegosztás?

Malcolm Carruthers lett az ügyvezető igazgató, ő látta el az adminisztratív feladatokat, én pedig a művészeti és marketing területekkel foglalkoztam. A hivatalos titulusom művészeti és marketing igazgató volt, de valójában én is aláírási joggal rendelkező ügyvezető voltam, csak a helyzet megkívánta ezt a típusú strukturáltságot. Állati izgalmas volt nulláról felépíteni egy ekkora céget, hiszen a kézenfekvő feladatokon túl – értsd a nemzetközi produkciók magyarországi bevezetése, terjesztése és promóciója – nagyon fontos feladat volt egy hazai istálló kiépítése.

Ki volt az első magyar művész, akit leszerződtettetek?

Szandi és a nővére, Viki. Az első magyar Sony-kiadvány tehát Viki Csípjél fel! című albuma volt. Próbáltunk minél hamarabb egy minél szélesebb palettájú csapatot kiépíteni. Óriási élmény volt, álomfeladat! Malcolm 1996-ban távozott, így utána már én voltam egy személyben az ügyvezető igazgató is, egészen 2003-ig.

Mi történt 2003-ban?

Onnantól kezdve a Sony hazai és nemzetközi története kacifántossá vált, mert elkezdték előkészíteni a BMG-vel való összeolvadást. Ez azzal járt, hogy egy adott régióban egyik vagy másik cégnél elkezdtek leépíteni. Felülről lefelé. Ez úgy kezdődött, hogy először elküldték Tommy Mottolát, aki a Sony Music feje, vagyis a mi főnökünk volt, majd következtek az elnökök, alelnökök és így ment tovább lefelé a fűnyíró. Pár hónap alatt elért hozzám is. Ez az együttműködés egyébként pár év után befulladt, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a BMG kivonult, így aztán újra a Sony Musicé lett minden. A mai napig jelen van a Sony Magyarországon, de más szinten működik, lényegében egy gazdasági osztályból áll, kiszervezett funkciókkal.

Ekkoriban nem akartál visszamenni a Multimediához?

Ez nem merült fel. Mindennek megvan a maga ideje. Huszonévesen nagyon élveztem a turnézást meg a pezsgést, de azért ezek sokat kivesznek az emberből. Minden nap máshol van buli, hajnalig kell dolgozni, aztán buszban aludni, utazni és másnap délben újrakezdődik minden elölről. Lelkileg is kemény, nem egy családbarát tevékenység. Egy idő után egyáltalán nem bántam, hogy át tudtam menni a Sonyhoz és lemeziparral foglalkozni. Ez egy nagyon kreatív időszak volt, eszméletlenül sok albumon dolgoztam. A magyar szakmában gyakorlatilag mindenkivel foglalkoztam valamilyen formában. Ez egy nagy kincs.

Ezután igazoltál át a Mahaszhoz?

Már 1996 óta elnökségi tag vagyok. 2001-ben választottak meg először elnöknek, és akkorra már a zeneiparnak inkább ez az oldala érdekelt. Persze azért sajnáltam, hogy véget ér a Sonynál a pályafutásom, mert végtelenül élveztem azt a munkát is. 2003 tavaszán (ezek kétéves turnusok) pont újraválasztottak, amikor ugye kiszaladt alólam a Sony, ezért ősszel kértem egy bizalmi szavazást, hogy egy multi képviselete nélkül is szeretnének-e megtartani az elnöki székben, és megszavaztak. 2005-ben az Universal-os Rigó Tibor lett az elnök, de ekkorra már annyira beleástam magam a szakterületbe, hogy létrehoztak nekem egy főtanácsadói posztot. 2009 óta újra én vagyok az elnök, 2012 óta pedig az ügyvezető is.

Mennyire volt nehéz megbirkózni a zeneipar átalakulásával, mindazzal a felfordulással, amit az internet és a letöltés okozott?

Gyakorlatilag minden, amit elmondtam, ezzel függött össze. A kilencvenes évek egy elképzelhetetlenül felfelé ívelő korszak volt a hanglemeziparban. A CD-korszak egy igazi diadalmenet volt. 1999-2000 körül volt a csúcspont. Az ezredfordulóval viszont először beköszönt a CD-másolás, aztán a Napster, a letöltősdi, stb. Minderre egyáltalán nem voltunk felkészülve, lavinaszerű eseményeket indított el és teljes volt a fejetlenség. Többnyire ügyetlenül próbáltuk kezelni az új helyzetet.

Jelenleg miben látod a megoldást?

Nagyon hosszú ideig tartott, míg egyáltalán megtaláltuk a helyes irányt. Egy lassú haldoklás után, pár éve elkezdtük kapizsgálni, hogy mi is a helyes reakció: ez elsősorban a streaming. Ez egy teljesen más gondolkodásmódot igénylő szituáció. Elsősorban azt kellett felfognunk, hogy már nem hanglemeziparról, hanem hangfelvételiparról beszélünk, másodsorban pedig azt, hogy mostantól egy új üzleti modellt kell alkalmaznunk. Azelőtt szorosan a kezünkben tartottuk a jogokat, szigorúan az ellenőrzésünk alatt tartottuk, hogy ki milyen jogokhoz férhet hozzá. El kellett fogadnunk, hogy ma már mindenki mindenhez hozzáfér. Egységes koncepcióváltásra volt szükség. Az online korszakban fordítva kell felülnünk a lóra. Régen kevés embernek adtunk el drága termékeket. Ma minél több embernek próbálunk eladni olcsó termékeket. Nem lemezeladásban gondolkodunk, hanem abban, hogy egy adott számot például a Spotify-on sok millióan hallgassanak meg. Ebből lehet ma bevételt csinálni.

Hogyan látod most a magyar zenészek jövőjét?

Ez a megváltozott környezet nehéz terepet teremtett mind a magyar, mind a külföldi zenészek számára. Az egy jó dolog, hogy pillanatok alatt eljuttathatja valaki a zenéjét a hallgatókhoz, de ez a konkurenciára is igaz, és ma már rengeteg zenekar van. Azt nehéz befolyásolni, hogy az emberek ebből a számtalan zenekarból melyiknek a számait fogják meghallgatni. Az internet ugyanis a zenekarok körüli hírverés módját is alaposan megváltoztatta, hiszen elvesznek az információk a hírdömping özönében. Annak idején a rádiójátszás döntő eszköz volt a lemezipar kezében, hiszen, ha az a pár rádió, amit hallgattak az emberek, elkezdte játszani a dalaidat, akkor másnaptól fogytak a lemezeid. Irányított volt az információ. Manapság technikailag könnyebb eljuttatni az emberekhez a zenét, viszont nehezebb ráirányítani a figyelmüket. Ez a része még tanulófázisban van. A zenekarok szempontjából nemigen van már szűrő, mert míg hajdan több szűrőn (kiadó, média, közönség, stb) is át kellett mennie egy zenekarnak, ahhoz, hogy befusson, addig ma bárki eljuthat a közönséghez, így szétaprózódik a figyelem, szétaprózódik a pénz. Hatalmas kínálatból válogatnak a zenehallgatók. Annak idején a kisebb zenekarok azért turnéztak, hogy népszerűsítsék az új albumukat. Ma azért csinálnak lemezeket, hogy legyen apropója a turnéjuknak, ahol a fellépéseikkel pénzt kereshetnek.

Az igaz, hogy a rossz reklám is reklám? Mostanság Ákos és Phil Anselmo körül is elég nagy a felhajtás és nem pozitív értelemben. Biztos, hogy jót tesz ez nekik?

Nem feltétlenül, volt már rá példa, hogy egy ilyen eset derékba törte valakinek a karrierjét, de általában minden csoda három napig tart, tehát idővel el fog ülni a vihar.

Mi a véleményed a Zeneipari Hivatal tanfolyamairól és úgy általában a ténykedéséről?

Nagyon-nagyon jó kezdeményezésnek tartom, már évek óta mondtam, hogy létre kellene hozni egy ilyen típusú képzést. Kevés igazán jó és képzett szakember fordult meg a zeneiparban. Érezni lehetett a hiányát ennek a kurzusnak.

Már a Zeneipari Hivatal első évétől fogva tanítasz a kurzusokon.

Igen, a hangfelvételiparról tartok előadást. A lemezkiadás és a hangfelvételkiadás teljes spektrumát érinteni szoktam, tehát az A&R, a marketing, a promóció, és a közös jogkezelés mind terítékre kerül.

Ígéretes a zeneiparban dolgozók új generációja, emeltél már át valakit a Mahaszhoz?

Mondjuk, hogy nyitva tartom a szememet.

Ha még többet szeretnél tudni, lehet, hogy érdemes beiratkoznod a Zeneipari menedzsment képzésünkre. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált kurzusunk legközelebb 2016. február 23-án indul. A képzésről bővebben az alábbi videóban.